2016. feb 13.

Az első látványtervek a felújítandó vonalról

szerző: hispan
Az első látványtervek a felújítandó vonalról

A XII. kerület oldalán bukkant fel nemrég egy cikk, melyben már látványterveket is láthatunk a készülő felújításról.

varosmajor1_0.jpg

Az összesen 20 milliárdos projekt keretein belül 8 milliárdért a járműveket, 12 milliárdért pedig a pályát cserélnék, utóbbit meghosszabbítva a Normafáig, illetve a Széll Kálmán térig, az alábbiak szerint:

attekinto.jpg

A hosszabbított szakasz adhéziós, vagyis fogasléceket nem tartalmaz, hiszen erre a Széchenyi-hegyet és a Normafát, valamint a Kalefet és a mostani Városmajori végállomást összekötő szakaszokon már nem lenne szükség (kicsi a pálya emelkedése).

varosmajor2_1.jpg

A meglevő szakaszon 12 kitérőt építenének, 4,1 km hosszan újítanák fel a meglevő vágányzatot, az új részeken pedig 4,6 km pályaépítés mellett 15 kitérő épülne.

megallo.jpg

Az új járművek mellett a teljes biztosítórendszert is lecserélnék a balesetmentes közlekedés érdekében.

Az engedélyeztetési fázisban levő projekt érintené a mostani járműtelep kinézetét is, amit nagy mértékben korszerűsítenének. 

Szólj hozzá

tervek látványterv fogaskerekű normafa korszerűsítés városmajor széll kálmán tér kalef adhéziós